Minden kutyában megvan egyfajta ragaszkodás a gazdájához. Némely kutyákban ez nagyon szoros kapcsolatot jelent! Íme néhány kutya akik halálukig hűségesek maradtak:

Hachiko

Hachiko 1923 novemberében született Japánban, Odate városában. Alig két hónapos volt, amikor az akitatenyésztőtől új gazdájához került, akit Dr. Eizaburo Ueno-nak hívtak. Ueno nagy gonddal és szeretettel nevelte fel Hachiko-t. Nem pusztán egy kutyaként tekintett rá, hanem igazi családtagként kezelte. A közös sétáknak és az együtt töltött időnek köszönhetően Hachiko és ő elválaszthatatlan barátokká váltak.

Mivel Tokió külvárosában éltek, Ueno minden nap vonattal utazott a munkahelyére, a tokiói Mezőgazdasági Egyetemre. Hachiko annyira ragaszkodott a professzorhoz, hogy reggelente mindig elkísérte őt az állomásra, megnézte, amint felszáll a vonatra, aztán letelepedett a peron közelében, majd türelmesen várakozott. Amikor este végre megérkezett Ueno, boldogan fogadta őt, és együtt sétáltak hazáig. Minden hétköznap így történt ez, ezért az állomás dolgozói és a környéken lakók is jól ismerték Hachiko furcsa szokásait. Csodálták a kutya hűséges ragaszkodását.

Ám egyik nap Ueno szívrohamot kapott az egyetemen, és meghalt. Mint mindig, Hachiko most is várta őt a peronon, de hiába. A professzor, a hőn szeretett gazdi ugyanis nem érkezett meg a vonattal. A kutya késő estig várt, majd miután bezárták az állomás kapuit, csalódottan hazament. Otthon Ueno felesége már értesült férje haláláról, így mikor meglátta Hachiko-t, zokogva ölelte át a nyakát.

A következő nap, mintha mi sem történt volna, Hachiko a megszokott időben indult el az állomásra, majd letelepedett a peron közelében, és egészen késő estig várta a professzor vonatát, majd kapuzáráskor elcsigázva, egyedül ballagott haza. Néhány hét múlva Ueno felesége elköltözött vidékre, az otthonukat és Hachiko-t pedig Ueno barátainak, illetve rokonainak felügyeletére bízta.

Hachiko azonban nem adta fel. Minden nap egyedül kisétált az állomásra, és estig el sem moccant a peron közeléből. Mindig lelkesen és reménykedve várta a gazdáját, hogy aztán sötétedéskor magányosan és csüggedten térjen haza. A környéken lakók jól ismerték a kutya szomorú történetét, ezért minden nap az állomásra menet, amikor elsétált az árusok mellett, enni adtak neki.

Így ment ez hosszú-hosszú éveken keresztül. Mindegy volt, hogy sütött a nap vagy zuhogott az eső: Hachiko kérlelhetetlenül állta a sarat. Reggeltől estig várta Ueno professzor érkezését az állomás peronján. Azonban ahogy telt-múlt az idő, Hachiko egyre levertebbé és elkeseredettebbé vált. Egyre jobban megviselte a reménytelennek tűnő várakozás és hőn szeretett gazdájának hiánya. Ettől pedig egyre soványabb, gyengébb és betegesebb lett. Egyre erőtlenebbül tette meg az utat az állomásig. De még ekkor sem adta fel.

1934-ben adományokból szobrot emeltek Hachiko tiszteletére a vasútállomás mellett. A szobor avatására több százan mentek el. Hachiko 1935-ben múlt ki. Néhány méterre az őt ábrázoló szobortól, az állomás peronján, szinte az egész életét felemésztő várakozás közben szólította a halál.

Azóta Odate városában, e nagyszerű akita inu szülőhelyén is mintáztak egy szobrot Hachiko-ról, aki Japánban a szeretet és a feltétlen hűség szimbólumává vált.

A Hűséges kutya történetéről film is készült:

Hachiko a leghűségesebb barát!

Kutyák kutyákkal:

A japán katasztrófa során megsérült kutyus legjobb barátja nem volt hajlandó elmozdulni beteg társa mellől.

A videó leforgatása után a két kutyát állatotthonba szállították

Leao:

A hatalmas esőzések miatt a brazíliai Teresópolis-ban földcsuszamlások történtek, amik következtében több százan életüket vesztették.

Leao két napja nem mozdul a gazdája sírja mellől. A kép sokakat megindít - a brazil lakosok remélik, hogy kapnak segítséget, mert egyedül nem tudják átvészelni ezt a nehéz időszakot.

Bobby:

Edinburghba van a hűség "jelképen"!

Rövid történet Bobbyról szól. Miután Gazdája meghalt és eltemették Bobby odaült a sírhoz, reménykedve hogy szeretett Gazdija visszatér. 14 évig őrizte Gazdája sírját. Végelgyengülésbe kimult. És kedves Gazdája mellé temették. Nemcsak a városba szobra is van de még templomot is elneveztek róla!

Hűség, az orosz Hachiko

5 éve vár valakire egy farkasra emlékeztető szürke eb, Perm közelében egy ország út mellett. Nincs annyira rossz dolga, a nem leg nagyobb szívű kamionosok is megetetik, sőt egy elegáns üzlet asszony még ólat is csináltatott neki az eső ellen. Mikor eltünt a vendéglősök szerint némely kamionos megkönnyezte, De aztán előkerült. A környéken több történet is kering, hogy vajon kit is vár ez a kutyus?! Egyesek szerint az autóbalesetben elhunyt gazdáját, mások szerint a gazdája gombát ment szedni az erdőbe és nem tért vissza.  Csakhogy az elmúlt években nem volt ott baleset, és eltünt emberről se hallot senki. 

(De ez nem az első eset Oroszországban. Jurij Roszt a Pravda ismerté vált tudósítója 1976ban találkozott egy kutyával, aki a kifutópálya mellett élt, és kivétel nélkül minden II-18-as repülőgéphez odament és fogadta. Az ott dolgozók elmondták, azért vár ott mert gazdájával nem engedték fel a repülőre és ezért ott hagyta a kutyát.)

Mikor "Hűség"-et elvitte valaki örökbe fogadni mindig vissza szökött, egészen 2002ig. Mikor elhunyt. Togilatiban szobrot állítottak neki, és elnevezték Hűségnek!

Képeket nem találtam :((!